http://www.jelenkor.net/kulfold/801/az-istenek-szigete
Svarga – a mennyország
A
szűrt hajnali fényben, habszerű felhőrétegen tört át a
hegycsúcs, tűzhányó tátongó krátere, lassan megemelkedett a
gép szárnya, balra csúsztunk a horizonton. Alattunk trópusi erdők
kapaszkodtak a merőleges talajba, épp félálomban csodáltam a
fentről lefelé fodrozódó hullámokat, amikor hirtelen manőverrel
ráfordultunk egy hosszan elterülő sziklafalra, rám pedig tátott
szájjal alvó szomszédom, akiből másnapos alkohol- és
izzadságszag savanyú elegye párolgott. Tropical
paradise. Elfogott
az émelygés.
A
repülőtér pálmafái között, még fáradtságtól összeszűkült
szemmel kutattam a nevünk után, és meg is találtam viszonylag
könnyen, hála a táblát tartó, feltűnően narancssárga alaknak.
Kísérőnk mély főhajtással üdvözölt, majd ránk vetette egy
tudatára csak részben ébredt gyermek ártatlan tekintetét,
welcome
to Bali, welcome to Densapar, mondta
széles mosollyal, szikrázó fogsorral. Fején az udeng,
a balinéz férfiak tradicionális fejfedője, a füle mögött a
virágszirommal és a csillogó lenvászon ing alatt megkötött,
szoknyaszerű saronggal
olyan
lehetetlen kecsességet kölcsönzött ennek az egyébként
medvealkatú férfinak, amitől egyszeriben feloldódott minden
szorongásom. Az, hogy az egyenlítőtől délre, fokozott biztonsági
kockázatokat rejtő országnak korallzátonyoktól övezett,
vulkánokkal tűzdelt szigetére érkeztünk, már egyre kevésbé
tűnt rémületesnek, sokkal inkább egy izgalmas kaland egzotikus
díszletévé vált.
Seminyakba
érve
sofőrünk kiemelte a csomagtartóból a bőröndöket, majd széles
karmozdulattal jelezte, hogy egyenesen továbbhaladva találjuk a
bungalónkat. Csobogókban úszkáló aranyhalak, frangipáni bódító
illata, csicsergés, ciripelés, bokrok neszezése, lombok susogása.
Az istenek velem voltak. Nemcsak ott, a bungalóhoz vezető szűk
ösvény ismeretlenjében, de később is, a házak bejáratát védő,
ruhába öltöztetett kőszobrokban, a boltok előtt bemutatott
canang
sari felajánlásokban,
tengerparti rituálékon, kóbor kutyák csaholásában, a mezőkön
pihenő tehenek lusta méltóságában. A muszlim többségű
Indonéziában a 93% -ban hindu lakossággal bíró Bali szigetét
szellemek segítik és sújtják napkeltétől napnyugtáig, amitől
még a véremben csordogáló különféle oltások sem óvhattak
meg.
A
seminyaki
istenekkel
való pár napos ismerkedés után jutottunk el egy tradicionális
balinéz táncelőadásra, melyben Barong,
a jót megtestesítő tigris és Rangda,
a gonoszt képviselő szörny nap nap után, nézők százai előtt,
öt felvonásban küzdenek egymással. Az előadást kísérő
hangszerek, a gong,
a kendang,
a saron
a
párás meleggel karöltve pillanatok alatt bódították el a
szemlélőt, és repítették ember méretű majmok, rémült
parasztok és rikácsoló boszorkányok harcának színterére. A
zűrzavart csak Siva
isten
közbeavatkozása, és az aranyszín kelmékbe öltözött táncosnők
lenyűgöző kéz-, fej- és szemmozdulatai oldották fel egy kis
időre.
A
kozmoszban uralkodó egyensúly, a dharma
mindent
átható létezése a mindennapi rituálék és a helyiek életét
végigkísérő nagyobb ünnepek meghatározó eszméje. Nem mehet el
mellette azonban az a turista sem, aki a szörfözésen és hajnalig
tartó partizáson kívül mást is csinálna a szigeten. Az olyan
fenséges templomok, mint a Tanah
Lot vagy
az Ulun
Dalu,
a fafaragó műhelyek előtt sorakozó istenek, a járdán, a
homokban és az út mentén heverő, tömjénillatú felajánlások
lépten-nyomon főhajtásra késztettek.
Bhuwah – a földi élet
Bungalónkban
egyedül az ágyat védte négy fal és mennyezet, a zuhanyzó és a
vécé egy rizsföldtől téglafallal elválasztott virágos kertben,
a konyha pedig egy félig fedett teraszon állt. Mókusokkal
zuhanyoztam, pillangókkal reggeliztem. Paradicsom. Nasi
goreng,
csirkenyárs mogyorószósszal, sült rizs, chili, frissen facsart
dinnye-, mangó- vagy papajalé és jegeskávé, csak hogy egyet
említsek a könnyed reggelik közül.
Vízparton
nőttem fel, víz mellett élek, ott érzem magam igazán szabadnak.
Úszni az Indiai-óceánban: erre vágytam, mióta betettem a lábam
erre a szigetre. És maradt is pusztán az, elérhetetlen vágy,
ugyanis az Indiai-óceánban nem lehet, legalábbis nekem nem
sikerült úszni. Ugrálni, lebegni, kapálózni, vizet nyelni tudtam
csupán, ahogy a hullámok felkaptak és kidobtak a partra, majd
alattomosan visszaszippantottak a veszedelmesen morajló víztömegbe.
A perzselő napsütésben szárítkozva tűnt csak fel a part vonalát
szegélyező égővörös zászlók egyike, rajta a figyelmeztetés:
a kijelölt területeken úszni tilos. Ahhoz képest elég jól
sikerült. Az esti apállyal aztán Kuta strandja
hotelek bárjaiból szóló könnyed dzsessz, édes koktélok,
csoportos áldozatbemutatások és hamvasztási ceremóniák
helyszínévé szelídült.
További
földi örömöket hajhászva jutottunk el a Tegalalang
teraszos
rizsültetvényeinek közepén felhúzott szabadtéri kávézóba,
ahol egy igazi csemegét, a cibetmacska ürülékéből készített
testes, krémes Kopi
Luwakkávét
szürcsölgethettük, pálmafák árnyékában, trópusi madarak
énekét hallgatva. A cibetmacska, amivel a ketrecére erősített
tábla szerint jobb vigyázni, emésztőrendszere enzimeit kölcsönzi
a kávébab fermentáláshoz. Ürüléke gondos fertőtlenítésen,
majd szárításon megy keresztül, hogy aztán a kávémanufaktúrában,
kézi pörkölés és darálás után, mint a világ legdrágább
kávéja landoljon a csészénkben. A rizsföldre nyíló kilátás,
a buja növényzet, a leveleket rezegtető könnyed szellő a
legzaklatottabb lelket is megnyugtatja. Kivéve talán a
cibetmacskáét, melynek agresszív viselkedéséhez, feltételezem,
a naponta elfogyasztott kávébab is hozzájárul.
A
sziget déli csücskéből az északiba eljutni nagyjából három
órába telik. Nem embert próbáló vállalkozás, kivéve, ha
reggel hat órára kell Seminyakból (dél) Lovina partjára (észak)
érni. Egy kimerítő, többfogásos, borkóstolós vacsora után
hajnali háromkor kelni egyetlen cél érdekében vagyok képes: hogy
delfinekkel ússzak a felkelő nap fényében. Nagyjából kétezer
méter magasban, félálomban, a hidegtől reszketve, szerpentinektől
felkavarodott gyomorral átsuhant ugyan az agyamon, hogy mindez
megéri-e nekem, de a képzeletemben giccsesen romantikussá duzzadt
kép újra és újra meggyőzött: ennél jobban életem utolsó
napját sem tölthetném. A dzsipből kilépve homok kúszott a
lábujjaim közé, langyos szellő lengte körül a kialvatlanságtól
száraz szemgolyóm, lassan elém tárult a Jáva-tenger békés
hajnali hullámzása. A delfinekkel való úszkálás természetesen
enyhe túlzás volt, valójában egy jukungban,
az indonézek hagyományos halászcsónakjában siklottunk a
szürkéskék vízre idegenvezetőnkkel és az evező helybéli
férfivel. Ahogy rajtunk kívül még vagy harminc másik jukungos,
japán, kínai, ausztrál utasával, akiknek izgatott duruzsolása
éles sikollyá vadult, amint feltűntek az első hátúszók. A
nagyjából két órás delfinfigyelés, bármilyen banálisan
festett is a kergetőző csónakokkal és visítozó turistákkal,
ott, a napfelkeltében, a planktonoktól csillogó tengeren, az e
világi létezés igazi ünnepe volt.
Bhur – az alvilág
A
Batur
vulkán
2000-es kitörésének pusztító nyomait egy panorámás étteremből
szemléltem, miközben ebédeltem. Fekete, halott föld, az étel jó
volt, a mellékhelyiség egy földbe vájt koszos lyuk, kezet mosni
nem tudtam.
A
vulkán lábánál keletkezett Batur-tó melletti Trunyan
temetőbe
kenuval szállítják halottaikat a Bali
Aga törzs
tagjai. A holttesteket kedvenc ruhájukba öltöztetik, és egy
mágikus fa alá fektetik, amely elveszi a rothadó testek bűzét.
A
Puputan
emlékmű egy
perzselő délelőtt Densaparban: a holland hódítók elleni
öngyilkos támadásban elpusztult négyezer balinéz harcos képe.
A
kétszáz ember halálát okozó 2002-es robbantás emlékműve
Kutában, a bungallónkhoz vezető úton.
A
Bali
Nine néven
elhíresült kilenc ausztrál heroincsempész, akik közül kettőt
2015-ben a Balin uralkodó törvények szerint golyó által
kivégeztek.
Prostitúció.
Idegenvezetőnk
történetei a korrupció számunkra is ismeretlen méreteiről.
Gyerekeinek képei, három ünneplőbe öltöztetett kis balinéz. Az
évek óta Párizsban turizmust tanuló anyjuk fotója.
Idegenvezetőnk udeng
helyett
baseballsapkában, ahogy fiát az ölében tartva ebédel egy út
menti warungban.
Hangjában a várakozás reménye, hogy újra együtt lesz a család,
amint felesége befejezi az iskolát. De addig is, amíg hajnalban a
tengerfelszínre úsznak az első delfinek, amíg érik a papaja, a
kávébab, a mangó, amíg virágzik a frangipáni, és amíg égnek
a füstölők, miért is ne lehetne csak úgy örülni, és várni a
következő napfelkeltét. Itt, az istenek szigetén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése